kukac

FENEKOVÁCS LÁSZLÓ VÁLASZA A NÉPSZERŰ, KAJÁN, ISMERETLEN CÍMŰ BEJEGYZÉSRE

Kaján eme rajza élő cáfolata annak az  "igazságnak", hogy a karikatúra a pillanat művészete. Ráadásul ez a máig élő rajz ellentmond magának az alkotó Mesternek is, amennyiben  "kis, köznapi forradalomnak" definiálta a műfajt.

Egyébként biztos vagyok abban, hogy akárcsak én, úgy bármely kollegám egy tucat régi és még régebbi karikatúrát tudna  "felmondani" szerzőstől, mindenestől. A jó karikatúra tehát él és élni fog, mondjanak bármit gyalulatlan fejű esztéták.

Az általánosságból a konkrét műre térve, én nem tudom, hogy az ötvenes években röhögtek-e hónapokig ezen a rajzon. A közönséget általában nem sokra tartom, nem hiszem, hogy túl sokan lehettek, akik  "vették a lapot", ámbár, ha megjelent, akkor csak az egyetlen Ludas Matyiban jelenhetett meg, így akár százezrek láthatták.

A két keresztes vitézben én nagyon nehezen tudnám Rákosit és Gerőt felfedezni, (akik, ha politikát látunk bele, ahogy Cs. Tamás barátunk sugallja), ugye annyira buták, hogy még a nevüket sem tudják leírni...

Bár tudom, hogy Tamás nem egészen így gondolja a politikai olvasatot, szerintem Kajánnak ez a karikatúrája "egyszerű" blődli, ami egyáltalán nem áll távol a Mestertől, sőt, igen kitűnő művelője! Témája: játék a keresztekkel, nem tartjuk elképzelhetetlennek, hogy egy keresztes lovag kereszttel szignáljon, ez úgymond adekvát lehet, akár írástudatlan ő (ez könnyen megeshetett !), akár nem. (Rákosiról egyébként máig tudott, hogy igen művelt ember volt, ami persze semmit sem von le az ő hitványságából. De Sade márki is igen művelt ember volt mégis gyerekekkel kezdett és csecsmőket repesztett ketté.)      Kaján e rajzában van valami bájos naivitás, ami számomra nyilvánvalóan szándékolt. Nézzük csak a figurák arckifejezését!Nekem leginkább ez tetszik benne. (Fenekovács)

VÁLASZ FENEKOVÁCS VÁLASZÁRA

Kedves Laci, ahogy azt egy előzetes személyes e-mailben már jeleztem, a válaszleveled néhány tévedését (pontatlanságát?), hacsak nem gondolod újra (nem gondoltad...), kénytelen-kelletlen korrigálnom kell.

Túl azon, hogy a karikatúra nem műfaj (!!!), Kaján nem a műfajt definiálta "kis köznapi forradalomnak", hanem csak néhány kivételes művet, - csak azokat a "sziporkákat" (ahogy -K- nevezte eme ritka villantásokat), amelyek a karikatúrát népszerűvé teszik. Ráadásul nem definiálta, csupán nevezte, merthogy a "kis forradalom" csak egy sörözés közben megesett laza elszólása volt, valamikor a 70-es évek elején...

A két keresztes vitézben (aki szemlátomást három...) én nemhogy nehezen, de semmiképp se tudnám Rákosit és Gerőt felfedezni (nem is értem, hogy miért kéne épp őket?), így aztán nem is sugallhattam olyasmit, hogy a nevüket se tudták leírni. Amúgy -K- mester se "sugallt" semmi effélét. A dolog ennél sokkal egyszerűbb. Egy ún. analóg szerkezetről van szó*, ahol az ötvenes évek vircsaftja lényegileg azonos a "sötét középkorral", - ahol a proletariátus világméretű harca kísértetiesen emlékeztet a keresztes háborúkra, - és ahol a párt újkáderei (az ÜGY sebtében verbuvált, nagyrészt tanulatlan, de "hívő", megbízható katonái) nagyjából megfeleltethetők a keresztes háborúk faragatlan közkatonáinak. Tudjuk, milyenek voltak az ötvenes évek kapanyél mellől szabadult tahó gyárigazgatói, főszerkesztői, sőt, némely miniszterei, - hogy miféle kőszáli baromságok tétettek akkoriban a béketábor világméretű harcának zűrzavarában.** Ami az analfabéta "pártkatonák" keresztet formáló aláírását illeti, az a bunkóság némiképp sarkított, frappáns képi megjelenítése, egyúttal a rajz tényleges mondanivalóját - a szatirikus társadalomkritikát - szükségképp elfedő formai geg.

Hogy aztán mindezt hogyan "dekódolták" a Ludast olvasó széles tömegek? Úgy, hogy tudtak a "sorok között olvasni" (ahogy -K- mester is megtanult a vonalak mögött beszélni), - hogy akkor még "fél szavakból is megértettük egymást"...*** Másrészt tudjuk - és ezt a széles tömegek is tudták -, hogy a művész akkor is a saját koráról szól, ha nem... Ráadásul eme fondorlatos karikatúra nem az egyetlen olyan Kaján mű, amely a kort a sötét középkor díszletei közt jeleníti meg, hanem egy középkor-ciklus része. A sorozat "képi kontextusából" már egyértelműen kiderül, hogy tényleg az ötvenes évekről van szó.

Végül két apró észrevétel. Rákosi nem volt "igen művelt ember". (Igen művelt inkább Révai volt.) Azt viszont jól látod, hogy a morfológiában van némi "naivitás" (noha báj egy szál se...), ami annak tudható be, hogy a kompozíció és a stílus alkalmazkodik a késő-középkori fametszők többnyire nehézkes, bornírt ábrázolásmódjához.

Nagyjából ennyivel lettünk okosabbak. Szia: stalker 

*Ilyenek az állatmesék, amelyek valójában embermesék, vagy a újszövetség példabeszédei pásztorostul-nyájastul stb.
** Csak mopasszan utalnék Örkény sztálinvárosi egypercesének a kor baromságait összegző halhatatlan mondatára, miszerint "Lófasz fog itt folyni, nem acél."
*** Szilágyi György: Hanyas vagy?

Fenekovács László rajza

D. Piros tanár (rajztanár?) jól emlékszik, ezen a címen már volt egy - sikeres! - Országos Gyermek Karikatúra Kiállítás a kArton Galériában - sőt, pár évvel korábban, a 2000-ben rendezett IV. Magyar Karikatúra Művészeti Fesztiválon is kiállítottuk gyerekek karikatúráit, legalábbis a 10-15 legjobbat.

Nehéz és hosszadalmas lenne itt felsorolni, hány jó okunk van arra, hogy 6-12 éves gyerekek "karikatúráit" is bemutassuk; legyen elég annyi, hogy az  é r t e l m e s (!) szatirikus-humoros kritikai önkifejezés, a szűkebb vagy tágabb környezet visszásságainak "adekvát" ábrázolása fontos fejlődés-, ill. oktatáslélektani tényező - lehet(ne). (stalker)

Rosszkedvem lett, szétestem...

Nagy Tünde és Csombordi Anikó (10 éves, Poroszló) díjazott karikatúrája a MINDEN FÉLE HÜJESÉG c. Országos Gyermek Karikatúra Kiállítás archív anyagából.

K. László határontúli kolléga kérdezi: mi van akkor, ha egy határontúli pályázó díjat kap, de azt nem tudja a megnyitó-díjátadó rendezvényen személyesen átvenni? Feltételezve, hogy felnőtt pályázóról, így pénzzel járó díjról van szó, az összeget átutaljuk az általa megjelölt számlára, vagy átadjuk az általa e-levélben megnevezett - értelemszerűen ellenőrzött - megbízottjának. (Bár K. László levele erre nem tér ki, felvetődhet az a kérdés is, hogy tudunk-e szállást biztosítani annak a határontúli díjazottnak, akinek nincs budapesti rokona vagy ismerőse? A válaszunk ez: ennél bonyolultabb ügyeket is megoldottunk.)

Békési Joe kolléga a facebook KUK@C oldalán jelezte, hogy az e-pályázatok nemzetközi gyakorlatának megfelelően mi is küldhetnénk a beérkezett művek átvételét igazoló e-elismervényt. A válaszunk: köszönjük az észrevételt, az automatikus válaszlevél kezdettől működik. (stalker)

Igen, sajnos komoly nehézségeink vannak a pályázati felhívás kommunikálásával annak ellenére, hogy azt az itthoni és határontúli nyomtatott és e-sajtónak idejében elküldtük. Úgy néz ki, hogy egy Országos e-Karikatúra Pályázat ma nem igazán "hír"...; így azon kívül, hogy számos kulturális és művészeti e-lapban, valamint a társrendező Szerencsejáték Zrt. honlapján megjelent (köszönjük!), a pályázati felhívás nagyrészt "fű alatt", illetve közösségi oldalakon és e-levélben továbbítva terjed (a reklamáló levélírók is csak így értesültek róla).

Mindenesetre köszönet azoknak, akik eddig is segítettek, és a következőkben is segítenek a "hír" továbbításában.

A folytatás folytatása

K. Jóskának igaza volt. A karikatúra tényleg a legnépszerűbb képzőművészeti (vagy publicisztikai?) kifejezésmód, és mint ilyen, tényleg afféle rejtett ász vagy joker a "kultúrosok", kiállításszervezők és művészeti menedzserek mandzsettájában... És igaza volt Pápai Gábor kollégámnak is: egy ún. karikaturista két-három év alatt elérheti azt a hírnevet és sikert, amit egy tehetséges "szomorúművész" (föstő, szobrász, vagy grafikus) csak húsz-harminc éves kemény munkával és nem kis szerencsével érhet el.

K. Jóskának nem volt igaza. Azért nem, mert a karikatúra (mint olyan) csak a nagyon jó karikatúráknak köszönheti a népszerűségét; csak azoknak, amikről napokig beszélnek otthon és az utcán, presszókban és kocsmákban, vonaton és villamoson - akárhol. Azok a karikatúrák népszerűek, amik a maguk különös módján afféle kis köznapi "forradalmak"..., ahogy a honi sajtókarikatúra doyenje: Kaján Tibor nevezte volt eme villantásokat. A szokványos, a generálzaft, a lélektelenül odalökött, az unalmas, a csontig rágott témákat csócsáló, és persze a fájdalmasan dilettáns karikatúra egyáltalán nem népszerű (sőt!), ahogy az sem, amely szebbnek, bájosabbnak, derűsebbnek mutatja ezt az olyan-amilyen világot. Pápai Gábornak se volt igaza: ebben a szakmában is csak néhányan híresültek el pár év alatt, és nem csak a legjobbak...

Igazán jó karikatúra nem sok van. Jó karikaturista se igazán. Jó karikatúrakiállítás pedig tényleg csak olyan ritkán "adódik", ahogy a korábbi bejegyzésemben írtam. Másrészt viszont nagyon sok jó karikatúra van, noha nem ott, ahol lenni szokott, és nem is olyan, mint amit megszoktunk. Nagyon sok jó "karikaturista" van, bár többnyire nem karikaturisták (vagy csak egy-egy kivételes villantás erejéig azok), hanem reklám- vagy webgrafikusok, rajzfilmesek, fotósok, háziasszonyok, nyugdíjasok, egyetemisták vagy árufeltöltők... Végül: már legalább tíz éve az orrunk előtt van minden (eddigi) idők legnagyobb kiállítófelülete, ahol ugyan szétszórtan és rendezetlenül, de rengeteg - és "itthon" is egyre több - igazán jó karikatúra tűnik fel naponta; bár ezeket a közvélekedés nem feltétlenül tartja karikatúráknak, ahogy ezek alkotóit se nevezi "karikaturistáknak". Mi az elhíresült vagy kevésbé ismert kollégák művei mellett ezeket az ISMERETLEN KARIKATURISTÁKAT is szeretnénk bemutatni a KUK@C c. kiállításon. Úgyhogy: HIC RHODUS, HIC SALTA!" (stalker)

Egy kivételesen elhíresült (ma is aktuális?) sajtókarikatúra, avagy egy kis köznapi forradalom: Kaján Tibor Autogram c. rajza az ötvenes évek végéről; egy olyan rajz, amin nem napokig, hanem hónapokig röhögött mindenki, mert mindenki tudta, hogy kikről van szó...